2013. május 30., csütörtök

Bűz és csatornaszag a lakásban


Az egyik legkellemetlenebb dolog a világon, amikor takaros kis lakunkat elárasztja a bűz és a csatornaszag, és nem találjuk az okát. Takaríthatunk naphosszat, a szag mégsem szűnik meg. De mi okozza ezt a kellemetlen bűzt?
Gyakran az egyik legegyszerűbb ok áll a háttérben: elkoszolódott a szuez szifon. A szuez szifon tisztításáról egy másik bejegyzésben lesz szó. Ilyenkor tisztítsuk ki a szifont és meg is oldódott a probléma. Sajnos, sokszor nem ennyire egyszerű a helyzet. Nem kell feltétlenül dugulásra gyanakodnunk, okozhatja a csatornaszagot a bűzelzáró hiánya, a légbeszívó szelep hiánya, vagy a strang szellőző hiánya és eldugulása is.
Az is gyakran előfordul, hogy a ritkán használt szifonok egyszerűen kiszáradnak. Ezt előzzük meg azzal, hogy néha-néha átfolyatunk egy kis vizet a ritkán használt vizesblokkos helyiségekben is a szifonokon.
Légbeszívó szelep
Ez az olcsó kis szerkezet nagyon nagy jelentőséggel bír, ne kicsinyeljük le. Feladata a lefolyóvezetékben keletkező vákuum kiegyenlítése. Amikor nagy mennyiségű vizet eresztünk le, vagy akár lehúzzuk a WC
Légbeszívó szelep rovarhálóval
tartályt, a nagy tömegű víz vákuumot hoz létre és ez kiszívja a bűzelzárókból a vizet. Sajnos manapság, akár még az új építésű ingatlanok esetén is, gyakran kispórolják a szelep beépítését, de megéri utólag is beszereltetni. Addig is, ha a légbeszívó szelep hiánya miatt tűnik el a víz a szifonokból, a padlóösszefolyókból, nyugodtan pótoljuk, öntsük bele 1-2 pohár vizet. A szag rögtön mérséklődni fog. És mihamarabb pótoljuk a hiányzó légbeszívó szelepeket vagy strang szellőzőt. Mindenképpen hívjunk szakembert, mert nem mindegy, hová helyezzük el, pl. ejtő vezetékek esetén az utolsó lefolyóág felett kell elhelyezni.

2013. május 27., hétfő

PermaFlow – elmés találmány a dugulás megelőzésére


Az amerikaiak mindig kitalálnak vmit! Ez nem is csoda, hiszen az egész társadalmuk úgy van berendezkedve, hogy az ügyfél/a vásárló/a felhasználó maximálisan ki legyen szolgálva. Bár
Magyarországon is javulna az ügyfélkiszolgálás és ügyfélélmény, de sajnos itt csak a pénzedet akarja mindenki, aztán meg menj Isten hírével…
De nézzük inkább meg, mit is tud ez az elmés szerkezet! A PermaFlow a világ első, öntisztító lefolyórendszere. Maximálisan „zöld” termék, mivel használatával kiküszöbölhető a drogériákban kapható lefolyótisztító vegyszerek használata.


Ahogy a videóban is látszik, egy kis kerék van beleépítve, ami folyamatosan fenntartja a vízfolyás turbulenciát, esélyt sem adva arra, hogy elduguljon a lefolyónk. Ha esetleg mégis kezdődő dugulásra gyanakodnánk, a SelfClean módozat azonnal megszünteti a dugulást. A szabadalmaztatott szerkentyű által feleslegessé válik a csőgörény, a lefolyótisztítók, a pumpa használata, továbbá megkímélhetjük magunkat annak a költségétől is, hogy duguláselhárítás szakembert kelljen hívnunk.
A szerkezet egyébként nem drága, 24 dollár körüli áron vásárolható meg a webshopjukban. Hogy szállítanak-e Magyarországra is, annak még nem jártam utána, de elképzelhető. Ha esetleg megtudod, szívesen várom kommentben az információt.

2013. május 24., péntek

Csőgörény

Napok óta készülök megírni ezt a bejegyzést, de ahányszor csak eszembe jut a csőgörény szó, azonnal a főnököm képe jelenik meg lelki szemeim előtt…. No nem mintha össze lehetne a kettőt hasonlítani, ugyanis a csőgörény egy HASZNOS eszköz, PROBLÉMÁT OLD MEG, míg a főnököm csak mások vérét szívja és problémákat generál… A csőgörénnyel dugulást lehet elhárítani, míg a főnököm csak megakasztja a jól folyó ügyeket…. Úgyhogy nem is értem, miért ragadok le itt, inkább erőt veszek magamon és belekezdek a postba.

Bár, ami azt illeti, megint elkalandoztam… Eszembe jutott Poirot felügyelő kedves mondása, miszerint: „Egy 
Karcher csőgörény
csatornapatkány még öltönyben is csatornapatkány marad”. Milyen igaz…. Hát Poirot idejében az angolok érdekes módon próbálták a csatornából a dugulást elhárítani. Ismervén a patkányok viselkedési szokásait, beengedték őket a csatornába és tüzet gyújtottak mögöttük. Mivel a patkány fél a tűztől, nem maradt más választása, mint átrágni magát a duguláson, a szabadság felé.

Természetesen, manapság az állatvédők nemigen engednének meg ilyesmit, de nem is szükséges.
 Csőgörényt szinte bárhol lehet kapni, csakhogy – és itt jön a buktató – nagyon nem mindegy, mire adjuk ki nehezen megkeresett pénzünket.
A barkácsáruházakban kapható, pár ezer Ft-os csőgörények a tipikus megtestesítői a pénzkidobásnak. Elvileg veszel egy célszerszámot, csakhogy a célszerszám nem tudja a célt megvalósítani. Azt gondolnád, te csináltál valamit rosszul és tényleg szükség van egy szakemberre, pedig nem, csak annyi a helyzet, hogy a szerszám nem megfelelő.

A kézi erővel forgatható, dobba szerelt spirálú típusokat már tudom ajánlani, házi duguláselhárításhoz megfelelőek, viszont ezek ára 10-30 ezer Ft között mozog. Megéri rá beruházni, ugyanis ez nem fog össze-vissza kunkorodni, miközben próbáljuk megszüntetni a dugulást, ráadásul a dobból adagolva tudjuk a csőbe adagolni a spirált. Van ennek egy fúrógépre csatlakoztatható változata is, az még hatásosabb. Figyeljük oda, hogy legalább 6-10 mm vastagságú legyen, az alatt nem érdemes megvenni.
A valódi, motoros csőgörények, amelyeket a szakemberek használnak, 300 ezer Ft-tól kezdődnek, ezekkel lehet a legjobb eredményeket elérni, viszont egy háztartás ezt nem engedheti meg magának. Ezek végeredményben ipari gépek, 10-32 mm közötti spirálátmérőkkel, többnyire rozsdatűrő, hőkezelt edzett acélból készült spirállal. Persze kölcsönözhetőek is, de igen borsos letéti díjat kell otthagyni a gépkölcsönzőben érte.

2013. május 23., csütörtök

Duguláselhárítás bóraxal

A bórax, más néven nátrium-tetraborát, már 4 ezer éve ismert tisztítószer. A médiából ömlő reklámhadjárat sikeresen elfeledtette velünk ezt a természetes anyagot, pedig nemcsak ipari, hanem háztartási felhasználásra alkalmas. Mivel már kis mennyiségben is mérgező, élelmiszerektől, gyerekektől tartsuk távol.
A bóraxnak számos olyan kémiai tulajdonsága van, ami remek tisztítószerré teszi. A bórax és más borátok a víz molekulák hidrogén-peroxiddá alakításával tisztítanak és fehérítenek. A kémiai reakció  még kedvezőbben megy végbe  melegebb vízben. A bórax pH-értéke nagyjából 9,5, tehát alapoldatot képez vízben, növelve a fehérítők és más tisztítók hatékonyságát.
Könnyedén eltávolítható vele a penész, vagy a makacs foltok a szövetekből, szőnyegekből, egyéb textilekből. Ezen felül a WC kagyló tisztántartásához, vagy dugulás elhárításhoz is remekül beválik. Arról már nem is beszélve, hogy egy ½ kg-os csomag körülbelül 300 Ft-ba kerül.

Recept:
Tegyünk egy tölcsért a lefolyóba, öntsünk bele 1/2 pohár bóraxot és 2 pohár forró vizet. Negyedórát hagyjuk dolgozni a szert, majd öblítsük le forró vízzel.
Ha szükséges, ismételjük meg a műveletet.

2013. május 22., szerda

Duguláselhárítás bontás nélkül 2.

A legjobb módszerek házilag


Előző cikkünkben a szódabikarbóna áldásos hatásait taglaltuk a duguláselhárítás terén. Íme egy újabb olcsó házi csodaszer: a konyhasó.
Lehet, hogy a túlzott sófogyasztás árt a szervezetünknek, de a lefolyókkal csodákat művel egy-egy konyhasós átöblítés. Ezzel megelőzhető, hogy elduguljon a lefolyó akár a fürdőszobában, akár a konyhában lévő vezetékekről van szó.
Recept:
½ pohár konyhasót öntsünk a lefolyóba. Ezt követően melegítsük fel az ecetet és öntsünk rá 2 pohárnyit. Jöhet a szokásos forró víz, majd pár perc elteltével hideg vízzel öblítsük át a lefolyót.
A művelet természetesen megismételhető, de ha makacsabb a dugulás, akkor adjunk szódabikarbónát is a keverékhez.
Recept:
1 pohár sót, 1 pohár szódabikarbónát és ½ pohár ecetet keverjünk össze. A keveréket öntsük a lefolyóba 10 percre, majd öblítsük le forró vízzel. Utána jöhet a szokásos vizes átöblítés.
Ha még ennél is makacsabb lerakódás van a vezetékben, érdemes trisót használni. Más néven:
Dugulás ellen a trisó is hatásos
nátrium-foszfát. Általában fehér por formában kapható a háztartási boltokban, egy fél kilós csomag olyan 300 Ft körüli áron kapható. A trisó remek zsíroldó, ezért remekül használható mosogatógépek átmosásához is. A másik remek tulajdonsága, hogy az egyik legjobb vízkő oldó, ezért a mosógépek tisztításához is kiváló.
Azt kevesen tudják, hogy nemcsak a mosdókagyló, mosogatókagyló, zuhanytálca és kád lefolyója tisztítható vele, de a már eldugult WC csészével is képes elbánni.
Hogyan használjuk?
Ha a lefolyónk dugult el, akkor a nyílásba egy egész zacskó trisót öntsünk bele. Ha a WC kagyló dugult el, akkor először a WC torokból távolítsuk el a vizet. Ezt követően öntsünk bele egy zacskó trisót. Mindkét esetben hagyjuk dolgozni a szert egész éjjelen át. Reggel pedig öblítsük le. Az esetek nagy részében megoldja a problémát és nem kell duguláselhárító szakembert hívni.

2013. május 21., kedd

Duguláselhárítás bontás nélkül

A legjobb módszerek házilag


Akárcsak a legtöbb esetben, a duguláselhárítás esetén is a legjobb módszer a megelőzés.
De mi okozza a dugulást?
A fürdőszobában elsősorban a hajmosáskor kihullott hajszálak, a tusfürdő és szappan okozta
Lerakódások a csőben
lerakódások, de akár a vízkő is okozhatja a dugulást. A konyhában nyilvánvalóan az ételmaradékok, a zsír és olaj okozhatja a lefolyó eldugulását. Hiába gondolnánk, hogy a reklámokban oly ígéretesnek tűnő zsíroldó mosogatószerek a csövekben is feloldják a zsírt, de valójában ez nem így van. Ha nem tisztítjuk ki időről időre a lefolyócsöveket, akkor bizony szembe fogunk kerülni egy csúnya dugulással, de ekkor már nem kerülhetjük el szakember beavatkozását, s mint tudjuk, a duguláselhárítás nem olcsó mulatság. Legrosszabb esetben akár bontani is kell a vezetékhez. De miért ölnénk magunkat ekkora költségekbe, amikor a duguláselhárítás bontás nélkül is megoldható, akár házilag? Nem, nem a lefolyótisztító folyadékokról van szó! A háztartási boltokban, szupermarketekben kapható szerek gyakran többet ártanak, mint használnak, hiszen vegyszerek lévén, károsíthatják a csővezetéket, természetkárosító hatásukról már nem is beszélve.
Mivel előzhetem meg a lefolyók eldugulását?
Gondolkodjunk előre és kíméljük meg magunkat a nagyobb kiadásoktól. Egy kis odafigyeléssel rengeteget tehetünk a lefolyócsövek jó kondícióban tartásáért. Esélyt se adjunk annak, hogy elduguljon a lefolyónk!
Szódabikarbóna: 
A  jó öreg szódabikarbóna! Alig tudunk találni a lakásban olyan helyet, ahol ne tudnánk felhasználni ezt a kis csodaszert! Ruhafehérítésre, vagy vízkő ellen ugyanolyan hatásos, mint a dugulás megszüntetésében vagy megelőzésében. Bizony, már kialakult kisebb dugulásoknál is kiválóan alkalmazható a mosogatóban, a mosdókagylóban vagy akár a fürdőkádban is.
Recept:
5 evőkanál szódabikarbónát keverj el 2 liter vízben, forrald fel és azonnal öntsd az eldugult lefolyóba. Ez feloldja és kitisztítja a csövekben lévő lerakódásokat. Havonta-kéthavonta érdemes egy szódabikarbónás öblítést végezni, így esélyt sem adunk a dugulás kialakulásának. Olcsó és jó kis házipraktika.
Ecet-szódabikarbóna kombó:
A másik ház csodaszer, az ecet. S ha még párosítjuk a szódabikarbónával is, nagyon erős párost fognak alkotni a dugulás elhárítási küzdelemben. Az ecet a lefolyóból áradó kellemetlen szagokat is megszünteti és a vezetékekhez is kíméletes.
Recept:
Végy egy tölcsért és helyezd a lefolyóba. ½ pohár szódabikarbónát önts a lefolyóba, s közvetlenül rá 1 pohár ecetet. Az egyveleg elkezd majd habzani, nem kell megijedni. Amikor a habzás kezd alábbhagyni, alaposan öblítsük át a lefolyót forró vízzel. Ha ezzel megvagyunk, várjunk pűr percet és öblítsük át a lefolyót, a csöveket bőségesen hideg vízzel. Ezzel nemcsak a duguláselhárítást oldhaatjuk meg, de kiváló megelőző módszer is!
TIPP: ha nincs otthon szódabikarbóna, helyettesíthetjük sütőporral. Viszont ilyen esetben meg kell duplázni az adagot! Fél pohár szóda helyett egy egész pohár sütőport öntsünk a lefolyóba.